Az első találkozás

A nyár első 2 hetében még találkoztunk, de aztán egyre kevesebbet. Majd egyik nap amikor a parkban sétáltunk kézen fogva azt mondta, hogy el fog utazni hosszabb időre. Ott adott nekem egy macit aminek a mancsai között egy szív volt amire az volt írva, hogy Anne és hozzátette, ha hiányozna akkor csak öleljem meg erre Henry megölelt. Majd elment, de ahogy távolodott úgy erősödött a hiányérzete. És ott álltam egyedül egymagamban a park közepén a gyönyörű napnyugtában egy macival a kezemben, a szívem belefájdult abba a pillanatba és hulltak a könnyeim. Nem is találkoztunk már azon a nyáron csak telefonáltunk, ha meg látni akartam akkor csak a képek voltak. Hosszú és fájdalmas nyár volt számomra, olyan volt mintha 5 év telt volna el, de csak egy nyár volt.

És végül eljött az iskolakezdés, még soha nem vártam ennyire az első iskolanapot. Azt hittem, hogy az nap végre megint boldog lehetek és találkozhatok a legjobb barátommal és egyben a pasimmal. Az nap reggel madárcsicsergésre ébredtem és gyorsan el is készültem, már az iskola felé tartottam, de Henryvel nem találkoztam, pedig nyár előtt mindig megvárt, hogy együtt menjünk iskolába. Akkor még úgy gondoltam, hogy már biztos iskolában van. Így tovább sétáltam és azt láttam, hogy minden barát megint találkozik és egymásba karolva viccelődnek. Erre elképzeltem, hogy ő meglát és átölel, de fel kellett ébrednem, mert meglöktek. Végül beértem az iskolába,de Henry nem volt bent. Az első óra lement, de ő még mindig nem jött, már kezdtem aggódni, hogy történt vele valami. De nem nagyon barátkoztam mással így a szünetet egyedül töltöttem, csöngettek és szomorúan vissza sétáltam a terembe, amikor egy nagy csoport lány sikítva elrohant mellettem. Azt sikították hogy: ,,JAJ DE HELYES LÁTOD AZT A SRÁCOT!!! Remélem az én osztályomba jár!!!" Nem volt erőm odamenni megnézni,de nem is érdekelt senki más csak Henry. Bementem a terembe leültem a helyemre és néztem a felhőket. A felhők mentek és mentek, de ő nem jött. Megint csöngettek, de most már mindenki bejött, kicsivel később a tanár is. A lányok arról a fiúról sutyorogtak, a tanár is beszélt valamiről, de arra már nem tudtam figyelni. Aztán kopogtak az ajtón, de erre már felfigyeltem és felnéztem. Bejött az ajtón egy szép arcú, helyes fiú, erre megdobbant a szívem amit nem értettem és a szemei megbűvöltek.Olyan ismerős volt az a szempár, de nem jöttem rá miért. A többi lány ujjongott velem ellentétben, én szomorkodtam, mire a tanár megszólalt:

- Fiam, mi nem várunk új diákot az osztályba. Eltévesztetted az osztálytermet.

-Nem én pont jó helyen vagyok. Hát nem ismeri fel a saját diákját? Én vagyok az Henry.

-Jaj, hát te vagy az! Egy nyár alatt annyit változtál, hogy fel se ismertelek. Gyorsan ülj le és majd óra után gyere velem.

Akkor mintha megállt volna az idő, amikor kimondta a nevét. A szívem 100-szor gyorsabban vert,amikor kimondta a nevét. Miközben beszélt kivillantak a fehér fogai és az összes lány elkezdett vihogni és sikítani, csak... csak én nem... én csak ott ültem a helyemen és a szemeim elkezdtek megtelni könnyel és mintha összementem volna. De ráeszméltem, hogy kezd felém jönni és kitöröltem a szememből a könnyeket. Majd ránéztem aztán a helyére és megint rá. Egyre csak közeledett, én még gyorsan kisimítottam a hajam és nevetésre bírtam a számat. Ő egyre csak közeledett én meg belül egyre boldogabb és boldogabb voltam, de hirtelen elment mellettem,hátra ment és összepacsizott a "menő" srácokkal és leült. Ott ült azokkal akik az előző években végig piszkálták és bántották. De rám... még rám se nézett....

Összeszorult a szívem, még levegőt se kaptam. Elkezdtem fulladozni és köhögni, de őt ez nem érdekelte, még akkor sem nézett rám. Már azt hittem hogy ott halok meg, de úgy gondoltam lehet, hogy nem is baj. Hirtelen az egyik lány belém karolt és elvitt az iskolaorvoshoz. Már tudták, hogy én vagyok az. Rám se nézett az orvos csak kérdezte mimet ütöttem megint be... Olyan rosszul esett, hogy még ő se nézett rám. De a válasz nem jött mivel még mindig fuldokoltam, így rám nézett és kikerekedett  a szeme. A szemében pánik futkosott. Gyorsan odament a szekrényhez és kivett valami lötyit amit lenyomott a torkomon. Gusztustalan volt, de kezdett hatni és már kezdtem jól érezni magam, majd körbe néztem, de a lány már eltűnt. Az orvos mondta, hogy miután leültetett el is ment. Ekkor még jobban elszomorodtam és elhagyottnak éreztem magam. Miután visszamentem a terembe senki sem kérdezte meg hogy vagyok és az forgott a fejemben, hogy ennyit érek? Az nap egyedül voltam és még Henry sem nézett rám, minek is nézett volna, ott volt körülötte az a sok lány. De akkor még azt hittem nem lehet annál rosszabb. Vége lett a tanításnak és már pakoltam össze a cuccaimat amikor pár lány odament Henryhez és megkérdezték, hogy van-e barátnője. Már reménykedtem,de a válasz... a válasz mint egy tőr a szívembe. A válasz amit adott az nem volt. És ekkor BUMMM!!! Megint... megint mintha az az egész csak egy szép álom lett volna. Azt kívántam, hogy inkább csak egy álom lett volna.

Megosztás a facebookon