Az első találkozás

A nyár első 2 hetében még találkoztunk, de aztán egyre kevesebbet. Majd egyik nap amikor a parkban sétáltunk kézen fogva azt mondta, hogy el fog utazni hosszabb időre. Ott adott nekem egy macit aminek a mancsai között egy szív volt amire az volt írva, hogy Anne és hozzátette, ha hiányozna akkor csak öleljem meg erre Henry megölelt. Majd elment, de ahogy távolodott úgy erősödött a hiányérzete. És ott álltam egyedül egymagamban a park közepén a gyönyörű napnyugtában egy macival a kezemben, a szívem belefájdult abba a pillanatba és hulltak a könnyeim. Nem is találkoztunk már azon a nyáron csak telefonáltunk, ha meg látni akartam akkor csak a képek voltak. Hosszú és fájdalmas nyár volt számomra, olyan volt mintha 5 év telt volna el, de csak egy nyár volt.

És végül eljött az iskolakezdés, még soha nem vártam ennyire az első iskolanapot. Azt hittem, hogy az nap végre megint boldog lehetek és találkozhatok a legjobb barátommal és egyben a pasimmal. Az nap reggel madárcsicsergésre ébredtem és gyorsan el is készültem, már az iskola felé tartottam, de Henryvel nem találkoztam, pedig nyár előtt mindig megvárt, hogy együtt menjünk iskolába. Akkor még úgy gondoltam, hogy már biztos iskolában van. Így tovább sétáltam és azt láttam, hogy minden barát megint találkozik és egymásba karolva viccelődnek. Erre elképzeltem, hogy ő meglát és átölel, de fel kellett ébrednem, mert meglöktek. Végül beértem az iskolába,de Henry nem volt bent. Az első óra lement, de ő még mindig nem jött, már kezdtem aggódni, hogy történt vele valami. De nem nagyon barátkoztam mással így a szünetet egyedül töltöttem, csöngettek és szomorúan vissza sétáltam a terembe, amikor egy nagy csoport lány sikítva elrohant mellettem. Azt sikították hogy: ,,JAJ DE HELYES LÁTOD AZT A SRÁCOT!!! Remélem az én osztályomba jár!!!" Nem volt erőm odamenni megnézni,de nem is érdekelt senki más csak Henry. Bementem a terembe leültem a helyemre és néztem a felhőket. A felhők mentek és mentek, de ő nem jött. Megint csöngettek, de most már mindenki bejött, kicsivel később a tanár is. A lányok arról a fiúról sutyorogtak, a tanár is beszélt valamiről, de arra már nem tudtam figyelni. Aztán kopogtak az ajtón, de erre már felfigyeltem és felnéztem. Bejött az ajtón egy szép arcú, helyes fiú, erre megdobbant a szívem amit nem értettem és a szemei megbűvöltek.Olyan ismerős volt az a szempár, de nem jöttem rá miért. A többi lány ujjongott velem ellentétben, én szomorkodtam, mire a tanár megszólalt:

- Fiam, mi nem várunk új diákot az osztályba. Eltévesztetted az osztálytermet.

-Nem én pont jó helyen vagyok. Hát nem ismeri fel a saját diákját? Én vagyok az Henry.

-Jaj, hát te vagy az! Egy nyár alatt annyit változtál, hogy fel se ismertelek. Gyorsan ülj le és majd óra után gyere velem.

Akkor mintha megállt volna az idő, amikor kimondta a nevét. A szívem 100-szor gyorsabban vert,amikor kimondta a nevét. Miközben beszélt kivillantak a fehér fogai és az összes lány elkezdett vihogni és sikítani, csak... csak én nem... én csak ott ültem a helyemen és a szemeim elkezdtek megtelni könnyel és mintha összementem volna. De ráeszméltem, hogy kezd felém jönni és kitöröltem a szememből a könnyeket. Majd ránéztem aztán a helyére és megint rá. Egyre csak közeledett, én még gyorsan kisimítottam a hajam és nevetésre bírtam a számat. Ő egyre csak közeledett én meg belül egyre boldogabb és boldogabb voltam, de hirtelen elment mellettem,hátra ment és összepacsizott a "menő" srácokkal és leült. Ott ült azokkal akik az előző években végig piszkálták és bántották. De rám... még rám se nézett....

Összeszorult a szívem, még levegőt se kaptam. Elkezdtem fulladozni és köhögni, de őt ez nem érdekelte, még akkor sem nézett rám. Már azt hittem hogy ott halok meg, de úgy gondoltam lehet, hogy nem is baj. Hirtelen az egyik lány belém karolt és elvitt az iskolaorvoshoz. Már tudták, hogy én vagyok az. Rám se nézett az orvos csak kérdezte mimet ütöttem megint be... Olyan rosszul esett, hogy még ő se nézett rám. De a válasz nem jött mivel még mindig fuldokoltam, így rám nézett és kikerekedett  a szeme. A szemében pánik futkosott. Gyorsan odament a szekrényhez és kivett valami lötyit amit lenyomott a torkomon. Gusztustalan volt, de kezdett hatni és már kezdtem jól érezni magam, majd körbe néztem, de a lány már eltűnt. Az orvos mondta, hogy miután leültetett el is ment. Ekkor még jobban elszomorodtam és elhagyottnak éreztem magam. Miután visszamentem a terembe senki sem kérdezte meg hogy vagyok és az forgott a fejemben, hogy ennyit érek? Az nap egyedül voltam és még Henry sem nézett rám, minek is nézett volna, ott volt körülötte az a sok lány. De akkor még azt hittem nem lehet annál rosszabb. Vége lett a tanításnak és már pakoltam össze a cuccaimat amikor pár lány odament Henryhez és megkérdezték, hogy van-e barátnője. Már reménykedtem,de a válasz... a válasz mint egy tőr a szívembe. A válasz amit adott az nem volt. És ekkor BUMMM!!! Megint... megint mintha az az egész csak egy szép álom lett volna. Azt kívántam, hogy inkább csak egy álom lett volna.

Megosztás a facebookon

Anne egy koreai tini lány aki elmeséli mi történt vele és a legjobb barátjával. Az első fejezetben elmeséli mi történt vele a nyári szünetig.

Helló, az én nevem Anne. Had mutassam be magam mielőtt még elmondanám a történetemet. Én egy átlagos koreai lány vagyok. Nem azt mondanám hogy én vagyok a legszebb lány ezen a világon és a sulimban 3 "kedves" lány eléggé érzékelteti velem, de inkább folytassuk a bemutatkozásomat. Nem is vagyok valami magas. Ahogy már mondtam koreai vagyok és Koreában is lakok egy faluban a szüleimmel. Az angol nevem Anne, az igazi az Han Min Mi (한 민미).

A történetem az akkori legjobb barátomnál kezdődik. Mielőtt még elkezdem őt is bemutatom. Az ő neve Henry. Akkoriban szemüveges és fogszabályzós volt és nem volt valami helyes kinézetű srác, tele volt az arca pattanásokkal, de az engem nem zavart ,mert ő volt a világ legjobb barátja. Nem volt beképzelt, mindig kedves volt, nem volt az a beképzelt ,,én gazdag vagyok" típus és határtalanul mosolygott. Akkor is vidám volt amikor rossz napja volt ,mindig megvígasztalt és felvidított ,még ha belül rosszabb kedve is volt ,mint nekem. Akkor még hülyeségnek tartottam azt a mondást ,hogy fiú-lány barátság nincs. Na akkor vágjunk is bele.

Az nap reggel gyönyörű napsütésre keltem, még be is sütött a szobámba. ami elég ritkán szokott lenni. Akkor időben keltem, szokásosan fel vettem az iskolai egyenruhámat, majd lementem reggelizni és indultam suliba. Általában vagy suliban vagy útközben találkoztam Henryvel, de akkor suliban találkoztunk. Mint normális napokon még az órák előtt átnéztük a dolgokat, beszélgettünk és hülyéskedtünk, majd becsöngettek és kezdődtek az órák. Miután lementek az órák és már mentünk hazafelé Henry egy kicsit idegesnek tűnt és megkérdezte, hogy ráérek-e másnap suli után (de mivel valamennyire stréber volt tudni lehet hogy az nap csütörtök volt és kizárásos alapon másnap péntek volt). Igent mondtam. Még mindig idegesség futott át a szemén, mint egy teszt előtt és folytatta mondani valóját, hogy csinálhatnánk valamit együtt, mert  már rég szórakoztunk együtt.

Másnap már nagyon vártam a délutánt, suli után gyorsan hazamentünk mind ketten, hogy lerakjuk a cuccainkat és azért mégse uniformba menjünk át is öltöztünk. Aztán találkoztunk a buszmegállóban és bementünk a városba. Ott hülyéskedtünk, elmentünk moziba és egyet enni, majd egy játék teremben ahol jót szórakoztunk. A játék teremben nyertünk is egy telefondíszt. Ami egy összerakható szív volt, nagyon cukin nézett ki csak kicsit olyan volt, mint a szerelmes pároknak, de ez engem nem érdekelt, mert tudtam hogy a másik fele a legjobb barátomnál lesz. Gyorsan akasztottuk a telefonunkra. Végül a közeli parkba mentünk sétálni. Sokat beszélgettünk, majd leültünk egy padra, Henry hozott innivalót, majd zenét hallgattunk úgy, hogy osztoztunk egy fülesen... És akkor Henry megszólalt egy komoly hangon, ijedtemben elkezdtem hülyéskedni, mert még az előtt nem nagyon történt olyan eset és nem tudtam, hogy kezelni a helyzetet. De erre ő nem reagált és folytatta a mondanivalóját azon a komoly hangon. A következőt mondta: ,,Tudom, hogy van "egypár" fiú akinek bejössz és tudom, hogy jobban néznek ki, mint. És és.... izé... hogy is mondjam... én nagyon... kedvellek,de jobban, mint egy barátot!" Az utolsó mondatot gyorsan elhadarta és miután befejezte rögtön el is futott. Abban a pillanatban nagyon viccesnek találtam, de akkor este nem jött a szememre álom. Nem hagyott aludni az amit mondott és végig gondolkodtam az estét, majd a hétvégét. Nem tudtam koncentrálni. Aztán eljött a hétfő és reggel csak ott ültünk egymás mellett. Egész nap alig beszéltünk és csak néztünk ki a fejünkből. 

Aztán jött a keddi nap. Első óránk tesi volt és az egyik "kedves" lány eltalált egy nem régen felfújt kosárlabdával és csak azért, mert félreértett egy helyzetet ami azzal a fiúval történt aki neki tetszett. A labda pont orron talált,de szerencsémre nem tört el csak ömlött előle a vér. Henry gyorsan hozzám futott és összeszedett. Mivel a tesi tanár nem nagyon bírta a vért megkérte Henryt, hogy vigyen az iskolaorvoshoz. El is vitt, felmentést kaptam az óra alól és még egy vattát az orromba. Mit ne mondjak nem volt valami kellemes érzés, de azt mondták, hogy még egy kicsit ott kell maradjon és addig is menjünk a pihenőbe. Henry elvitt, de ott is előjött az a komoly hang, mint az nap. Azt mondta: ,,Sokat gondolkoztam, hogy mikor és hogy mondjam. De most eljött a pillanat, hogy feltegyem neked ezt a kérdést... Leszel a barátnőm?" Kicsit meghökkentem, de mire megtudtam szólalni ő visszament tesire. Az nap iskola után nem mentünk haza felé együtt...

Másnap reggel korán bementem, mert akkor általában senki sem szokott bent lenni Henryn kívül. Az nap előtte érem be és elbújtam. Amikor belépett a terembe és elkezdett a helye felé menni én gyorsan előugrottam a búvóhelyemről. Kicsit megijedt. De aztán odaállt elém mélyen belenézett a szemembe. Mielőtt még ő megszólalt gyorsan elkezdtem mondani:

-Amit tegnap mondtál azon sokat gondolkodtam és végül arra jutottam, hogy... miért is ne?!- erre felcsillant a szeme.

- Ez azt jelenti, hogy igen?!?- erre bólintottam- Vagyis mostantól te a barátnőm vagy!?! - megint bólintottam, ő meg örömében megölelt. Az nap jobban szórakoztunk, mint máskor. Még amikor hazaértünk akkor is beszélgettünk.

Teltek a napok, majd a hetek és végül már több, mint egy hónapja együtt voltunk, de mindig egy kicsit mintha változott volna. Már nem volt egyfolytában olyan vidám, mint régebben, elkezdett keményen dolgozni, már nem töltött velem olyan sok időt, mint azelőtt és elkezdett egy kicsit beképzelt lenni. De még így is sokkal jobb volt a többi fiúnál és örültem, hogy ő a pasim. Volt még egy változás, de az nem Henryn volt, hanem rajtam... A változás pedig nem más volt, mint hogy mindig egyre jobban beleszerettem. Már a nyakunkon volt a nyári szünet és már álmodoztam milyen jó lesz. Mert akkor majd több időt töltünk együtt és elmegyünk együtt a tengerpartra meg hasonló dolgok. 

Megosztás a facebookon